Új fejlemény

Sziasztok :) ilyen hosszú idő kihagyás után vagy egy új hírem.

Sikerült minden 😀 Megkaptam az ausbildungot 😛

Ami annyit jelent hogy Münchenbe kell bejárnom naponta, ugyhogy reggel 6tól este fél10ig nem is leszek itthon :/ de ez részletkérdés, ha azt vesszük hogy egy óriási lépéssel közelebb vagyok az álmom megvalósításához. Vagyis, a céljaim eléréséhez.

Az egész úgy volt, hogy behívtak próbanapra, és minden nagyon szuper volt, a klíma nagyon kedves és hangulatos, a munka érdekes 😛 Csak aztán várnom kellett, mert egy másik jelölt is ment utánam próbanapra, ez volt múlt héten. AZt mondták, hogy majd ha mindenkettőnket megsimertek, eldöntik és szólnak.

Ezen a héten felhívott a jövőbeli főnököm, és igencsak baljósan kezdett bele a mondandójába. Aztán végre kimondta, hogy örülne neki ha jövőre náluk kezdenék bele következő tanulmányaimba, ha még fenntartom az érdeklődésem. (Vagy valami ilyesmi lefordítva) 

El se hiszem 😀 3 év után sikerült.. Pedig hogy mondták mások, csaknem az emberek 90%-a hogy én nem találok ausbildungot, főleg ilyen végzettséggel ezen a pályán. Még a tanáraim és még a jobcenteres sulis tanácsadóm is azt mondta, hogy térjek vissza a valóságba, és valami realisztikusabb munkát keressek magamnak. De mégis sikerült. Nagyon szerettem volna, sokat próbálkoztam és tényleg sikerült 😀

Ez viszont azt jelenti hogy sajnos nem tudom tovább szerkeszteni az oldalt :( kár, mert szeretem csinálni, de tényleg semmi időm nem lesz rá. Talán ha a következő években münchenbe tudok költözni, akkor újra bele tudok majd vágni a szerkesztésbe. Mindenképpen szeretnék münchenbe költözni, úgyhogy valahogy majd találok rá módot 😉 (nehéz de lehetséges) 

Úgyhogy ez az utolsó cikkem ezen oldalon. Nemtudom hogy a szolgáltató törölni e fogja, egyenlőre még nem írtam nekik. De még pár hétig nem is szeretnék >.< 😀

Köszönöm a sok látogatót, minden jót kívánok az olvasóimnak, és köszönöm a cseréket :) 
-> Nehogy feladjátok az álmaitokat, itt a példa hogy ha igazán szeretnétek sikerülhet minden 😛 :) <-

 Lis*     1. július, 2016     Blog, Hírek    0
Leave a Comment